Másokba’ vágy van, benned akarat,
Sok akarat, hogy több már nem lehet;
S ki még ezekhez – mint én – újat ad,
Csak gyötrelemmé válhatok neked?
Te kész vagy annyi sok mást befogadni,
S nem hallgatnád-e még meg ez egyet?
Ki annyi kérést nem tudsz megtagadni,
Miért vonod meg tőlem e kegyet?
A tenger oly nagy, és a harmatot
A dús özönbe mégis kész bevenni;
Te, akaratdús, befoghatod
Akaratom’, tiédet még nevelni.
Se zord, se nyájas kérőid’ ne vesd meg,
Kik, vélem együtt, egyért egyhez esdnek.