Kedves fiú, ki birtokodba vőd
Fövenyórástul a sarlós időt,
Ki a fogyás által nevelkedel,
Mig kedvesid hervadva fogynak el:
Ha a természet, a romok királya,
A mint előbbre lépnél, utad’ állja:
Azért fog el hogy az időt riaszsza
S a silány perczek életét szakaszsza.
De, szive választottja, ugy tekintsed,
Bár tartja, de nem örökké, e kincset:
Előbb-utóbb be kell számolnia
S téged ki kell végtére adnia.