Mi haszna tartsak baldachint neked,
Tisztelve téged csak külső jelekkel?
Széles lobort minek építgetek,
Ha összedől, alig emelkedett fel?
Hányszor, ki puszta külső bájt imád,
Többet veszít mint nyerni is reméle;
Hiú édért jó tápot ád,
S mig élvezi, szegényebbé lesz véle.
Nem! hű szivben tisztellek téged én:
Fogadd szegény, de önként-adományom’.
Magam’ s a mim van lábadhoz tevén,
Kölcsönben érte csak szived’ kivánom.
El, gyáva rágalom! rút mérgivel,
A hű szivet nyelved nem éri el!