Radvánszky Jánosnak
......Adósod maradok talán mindenben,
egyedül a barátságbeli állandóságban…
nem esmérem magamat hijánosnak…
Serkenget is Múzsák társaságára –
De messze Parnasszus zöldellő hegyétől,
Radván és Muránynak mosolygó völgyétől,
Távol nagy Apolló mennyei tüzétől
El vagyok rekesztve Múzsák seregétől.
Hol vagynak az idők, midőn kebeledben
Nyugodhatott szívem s nézhetett szívedben?
Hol az arany órák, midőn szép kertedben
Örömet találtunk egész természetben?
Meglopott hív társad szedvén virágokat
S ölében hordozván kedves magzatokat,
Közinkbe terjesztett drága illatokat
És tekintetével tett még szebb napokat.
Álom-é az élet? méltán kérdezhetjük,
A gyönyörűséget hasztalan kergetjük,
Ha futó örömet olykor meglephetjük,
A’ még keservesebb, hogy nem felejthetjük.