Virágoskert a költő szíve,
De másnak termi a virágokat;
Míg ezeket szétosztogatja,
Önnön magának csak tövis marad.
És pillangó a költő lelke;
Szegény pillangó! neki megesett:
Addig bolyong a puszta kertben,
Míg összetépik őt a tövisek.
S a puszta kert s tépett pillangó
Eszébe sem jut senkinek talán,
Midőn élvezettel mereng a
Szegény költő mártirkoszoruján.