A Fasortól a Körútig
útazott egy nő velem:
egy szomorú szőke asszony.
Ezt az arcot ismerem.
Ismerem e kedves arcot,
- így tűnődtem az uton, -
ismerem e kedves arcot,
de hogy honnan? - nem tudom.
Így hervad a fehér szegfű,
mikor elmúlt ideje:
sápad, sárgul, összefonnyad
virága és levele.
S így akadunk néha könyvben
gonddal eltett rózsaszálra.
Nem tudjuk már hogy ki adta?
csak tűnődve nézünk rája.