Hadd nézze halvány arccal a világot
Kinek tetszik mondván: mi rossz, ravasz!
Szánjátok őt, de meg ne hallgassátok,
Barátim, mert valódi vétek az.
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem,
Örüljetek, szeressetek velem!
Ha mondják, nincs költészet már a földön,
S érzésink ellen száz veszélyt fordít
A kalmár számítás, kedves barátim,
Minket tán ez csak el nem tántorít?
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem,
Örülhettek, szerethettek velem!
De sebesen jő a halál - siessünk,
Hogy üresen leljen minden kehelyt,
Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart
A fáklya - de poros zugban hevert.
Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem,
Siessetek örülni hát velem!
Hisz majd jövend más nemzedék helyünkre,
Ha már végkép élvezni nem tudunk.
Derék fiúk lépendnek nyomdokunkba,
Kikben örömmel megujulhatunk.
Közöttük él lelkünk s oly végtelen,
Mint a tavasz, ifjúság, szerelem.