Vasárnap volt. Nem felejtem én el
E napot. Lenn a kertben valánk.
Néztelek.. te bokrétát kötöttél,
A nap jókedvvel mosolyga ránk.
És midőn elkészült a bokréta,
Általadtad - oh, meglepetés! -
Általadtad azt nekem, leányka...
E gyönyörre minden szó kevés!
Általadtad nekem a bokrétát,
Most is itt van az szivem felett;
S ha fölhajtod egykor szemfedőmet,
Akkor is még szívemen leled.
Higgy nekem, hogy szívem és bokrétád
Egy időben, együtt hamvad el...
Milyen édesen fog majd pihenni
Ő alatta e fáradt kebel!
S amig élek, addig paizsom lesz.
Oly szükséges nekem a paizs!
Most merészen állok ki, ha mindjárt
Az egész föld ostromolna is.
Rágalom, gúny, ármány, balszerencse
Szórhatnak rám millió nyilat:
Szánakozva nézem ellenségim
E tündér virágpaizs alatt.