Te, kit menny, föld, napok, s holdak magasztalnak,
S áld nyelve számtalan embernek s angyalnak,
Kire a józan bölcs, hív gyermek módjára,
Jó s bal sorsban úgy néz, mint kegyes atyjára,
Fő lélek kit eszünk hisz véghetetlennek,
S áhitatosságunk vall s nevez istennek,
Dicsőségedre van ez a nap szentelve,
Halld meg a mit rebeg gyarló fiad nyelve,
Kedveld hozzád vonszó kegyes indulatját,
Mellyel oltárodra viszi áldozatját,
Méltóztasd, teremtőm s atyám, tetszésedre,
A mit forró szívem tesz tiszteletedre;
A mit emberi mód szerint beszél veled,
Veled, ki legbelsőbb titkát kikémleled.
Sokakat elámít tévelygés bűbája:
Add, ragyogjon nékünk igazság fáklyája.
Sokan csak kényeken járnak s veszélyt érnek:
Égi bölcseséget adj nékünk vezérnek.
Ezreket megkábít a vétkek hagymázza:
Add, hogy lelkeinket jámborság ruházza.
Csak ez tesz boldoggá, csak ez ád érdemet;
Oh ékesítsd vele az emberi nemet!
Szent békeség legyen a föld tulajdona,
Kiki mást úgy nézzen, mint rokont rokona,
S minthogy vakság által az üldözés terjed,
S abból országokat felgyujtó tűz gerjed,
Add, hogy az ész legyen mindennek szemfénye,
S hit, szeretet, remény, s tűrés szent törvénye. -
Pihen most a munkás terhes aggodalom,
Napodat szentebbé teszi a nyúgalom.
Harangok harsognak. Milliomok szíve
Imád téged ki vagy ember legjobb híve,
Áldd meg mindnyájokat. Tessék imádságok;
Hív fogadást tegyen áhítatosságok.
Szoktasd őket nézni igazság fényébe,
S vidd bé a tornácból a szentek szentébe.
S midőn mindnyájunknak lefoly végső óránk,
Tekints, oh szent atyánk, irgalmas szemmel ránk.