Gyep-trónján a Tavasz-kunyhónak,
Öreg csont, újra itt ülök.
Tágult szemekkel és nyugtalanul
Hevülök.
A Tavasz-kunyhó fala: álom.
Szőnyege: mult. Tetője: vágy.
S avarra vetve gúnyosan, puhán
Kész az ágy.
A Zavar, a Tavasz leánya,
Minden sarokból rám nevet
S bedúdolnak ős, trágár dalokat
A szelek.
Ez az a nász, amit igérnek
S amit soha meg nem kapunk.
»Holnap«, súgja a végső Tavasz is
S meghalunk.
De várok a Tavasz-kunyhóban
S a nász-vágy mindig tegnapi:
Elment örökre, vagy sohse jön el
Valaki.