Husz éves voltam, könnyü szívvel
Utaztam a Dunán.
Előttem járt-kelt, meg-megállott
Egy édes arczú lány.
Leült mellém és könnyü szerrel
Brátságot köténk.
Elmondta honnan jön, hová megy
(Mama nem ült közénk).
Szóba kerültek a poéták
És Heine dalai,
S észre se vettük, hogy szivünket
Hevíti valami.
De mikor incselkedni kezdett
Már Amor is velünk:
Hajü füttyentett, partra tett és
Aztán tovább repült.
Merengve néztem hosszasan még
A távozó után.
Lágy zsongás hangzott: »Soha többé!«
Szivemben s a Dunán.