Pintér Jenőnek s társainak, az én vigasztaló
és szerelmetes tanár-barátaimnak
Ha százszor is elfordulnék
Tőled okkal vagy nem okkal,
Míg birtomban tart az Élet,
Nem mehetek a gazokkal
S melléd kell állnom, csalfa nációm.
Így csalódom s hogy csalódom,
Fájva is köszönök érte
Az Életnek, Sorsnak, Mának:
Fájó bal-hit, de megérte
S cselekedés, szükségünk van reád.
Tenni, ha csak irott szóval
S mégis nyugtalanul tenni,
Dacos és fölhajtott fővel
Szólni, hogy itt nem lesz semmi,
Míg marad egyetlen tiltakozás.
Nyuladoz rám honiságom
S a szivem úgy dalol mégis,
Mintha régen bujtogatnék
Elég jókor s elég rég is,
De nem volt teljes harcos a szivem.
Most pedig jöjj, jó magyarság,
Nomádságnak szabad élte,
Nyugat ellen Nyugatot hozz
S csörtess új erőt a vérbe:
Sokáig nem tarthat ez a zavar.
Ha százszor is elfordulnék,
Csaló tánc ez véges-végig:
Baj van ma Magyarországban
S meg fogom várni a végit,
Utálatos, szerelmes nációm.