Reményem eltűnt – mint mikor a torony
Lámpája az éjnek vad zivatarja közt
Ellobban és a csüggedőket
A habok újra veszélyes örvény
S egekbe nyúló förgeteges sziklák
Közzé ragadják. – Oh ti hatalmasok!
S te, te nagy és jó Jupiter, ki
Teljesedésre hozod tilalmat-
Nem szenvedő végzéseiket! tehát
Hiába bízánk bennetek? hasztalan
Nyujtánk fel újabban könyörgő
Összeredőlt kezeket felétek?
Méltatlanoknak még soha nem leve
Az égiektől támogató segéd.
Tűrd a mit illik tűrnöd; itt lesz
A gonoszokra kemény fenyítő.
Bizonynyal itt lesz! néha sietve jön,
Sántítva többszer, s hozza kezében az
Élesre fent pallost, s az ingó
Csésze sülyed, s bukik a hitetlen.
Villogj te nékünk, mennyei Jó-Tanács,
S vezérlj az éjnek kétes homályi közt.
Ím lobban a láng, a homály fut!
Lelkem, örülj, közelít az óra.