Elmult a restauratio,
S vicze-ispán nem levél, szegény, be szánlak érte!
Fő jónak szíved ezt ismérte,
A sorstól ezt az egyet kérte,
Kezedben volt s eltünt. így járni, óh
Ez már rettenetes, ez már irtóztató.
Mit használ birtokod, mit régi nemzetséged,
Mit a sok nagy ebéd, a sok nagy vacsora,
S hogy Bánknak vére vagy, s egyszersmind sógora?
A háládatlanok nem választanak téged,
S kit választanak meg! Ez gyötri büszkeséged?
Ez vette el nyugtodat, ez ölte el csendességed?