Gyermekkori emlék.
Már napok óta borult az idő.
A földön hó. A havon szürke köd.
A fáknak éjjelenkint préme nő,
s a nap fehér folt csak a köd fölött.
Az apám szótlan áldogál s pipál.
Mi gyermekek ásítunk nagyokat.
A kalitkában gubbaszt a madár.
És csöndes a föld, az egész határ.
De ím egy hétfőn a köd felszakad,
s a nap kitűzi aranyzászlaját;
a végtelen sík fehér patyolat;
víg varjuhad száll a határon át.
Az apám fütyörészve kalapál.
Mi gyermekek napon vagyunk,
s a falnál ahol meleg a sugár
golyóval játszunk, ugrunk, futkosunk.
Az anyám ablakot nyit és porol.
A rigónk táncol, s bomlottul dalol,
s a napsütésbe ki-kikandikál.
Óh áldott napfény! áldott napsugár!