Pók, pók, kerge pók, én,
Ki nem tudom befonni magam
S ki nem tudhatok kiszállni sem
Szilajan.
Mint magamat, úgy sajnálni,
Csak mást volna szép,
Üres fazék
A lelkem s nem elég a könnyem.
Sohse voltak a pillanatok
Ilyen szörnyü évek
S hogy vagyok:
E bűnöm még így nem utáltam.
És sohse volt e rettenet,
Hogy utált magamat kell becéznem
S így biztatnom:
Hiszek neked.