A dráma élő emberekkel illusztrált írásmű. Néha az illusztráció jobb mint a szöveg.
Néha.
*
Olvastam egy vívást ezen a kérdésen:
A színész szolgálja-e az írót? vagy az író szolgálja a színészt?
Pedig mily könnyű az ítélés:
Ha a szinész nagyobb a művészetben, mint az iró (az írás művészetében), akkor az iró szolgál. S fordítva.
Az ítélet különben játékról játékra kimondható, ha elővesszük a játék után a szöveget, s megnézzük:
- Mit adott az író a színésznek?
- Mit alkotott belőle a szinész?
*
Fölösleges írni, mondani, hogy az iró jobban tudja, mi van a drámájában, mint a színész. De aki erről a mi állami színészeinkkel beszél, el fog bámulni a véleményükön.
Pedig csak a holt író szövegével bánhat úgy a szinész, mint a kaucsukember a saját bőrével.
*
A színészek felosztása szerepkörök szerint azt mutatja, hogy az írói teremtő-erő csak ritkaságképpen jelenik meg a földszínen, - mint az aranyrög.
A színpadi alakok olyanok, mint a figurális öntvények: hol puszta gipsz, hol festett, hol bronzolt, de mindig ugyanaz az egynéhány figura.
*
Sekszpír színpadján mindenki szaval és mindenki bölcselkedik. Nála nem az élet az álom, hanem az álom az élet.
*
A közönségnek mindig igaza van.
Ime a bizonyíték:
Ha az igazgató meg akarja rontani valamelyik színészét, olyan szerepet játszat vele, amely nem neki való.
Akkor a közönség azt mondja:
- No lám, ezt a szinészt jeles művésznek véltük, pedighát értéktelen.
*
Ha külföldi dráma nem tetszik a közönségnek, azt mondják nálunk:
- A főszereplő nem bírta megjátszani.
Vagy azt mondják:
- A szinház nagyobat vállalt, mint amekkorára képes.
Ha azonban magyar dráma van színen, akkor nincs szó a szinészröl, sem a színházról. Akkor mindig csak a szerző bukik.
*
A jó dráma szerkezete olyan, mint az óráé: sem egy kerékkel több, sem egy kerékkel kevesebb. A kerékfogak jól illeszkednek egymásba s a rugó erős.
*
Egy vidéki városban olvastam a szinház plakátját:
Őrnagy ur? A kikapós patikárius, A hálókocsi ellenőre, Mozgófényképek stb.
A plakát végén az igazgato pártolást kér a közönségtől.
Miért? Hiszen ez még csak nem is hazai ipar!
*
Némelyik vidéki szinház kreizler-bolt: cifra plakát, komisz portéka.
*
Némelyik fővárosi szinház feliratát is meglehetne igazitani:
A külföldi dráma-irodalom szemét-lerakodó telepe
*
A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi. A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés
válik ki közülők, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül.
A hárfa a női lélek.
*
Nő-színésztől mindent láthatunk hamisan alakítva, hamisan mondva, csak egyet nem: Mikor a vele egy-szerepkörű nőkollégával játszik, és a szerző utasítása ez:
Végig méri.
Ezt mindig megdobbentő realitással csinálják.
*
A donna este térdig-érő szoknyában jelent meg a színpadon. Szekszuális énekeket rikoltott, és a strófák végén a közönség felé lendítette a jobb lábát, - méternyinél magasabban persze.
A közönség tapsolt:
- Ez aztán művészet!
A donna persze azzal az érzéssel ment pihenni, hogy aznap többet tett a magyar kulturáért, mint Jókai ötven év alatt.
*
A mi népszínmű-íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika, mint a hus.
*
A népszinművek asszonyai cifraruhásak. A hajok fel van sütve. Sohase dolgoznak, csak a szoknyájokat riszálják s örökké csókolódznak. Ilyenféle parasztnép Magyarországon nincsen.
*
A színmű levétele a műsorról nekünk íróknak mindig temetés. Meghalt belőlünk egy rész feltámaszthatatlanul.
Mert a regény, novella, vers mindig él. Ha nem olvassák ma, olvassák holnap. Színművet azonban nem olvas senki. Se ma, se holnap. Még a színész is kiiratja belőle, amit játszania kell. A többi nem érdekli.
*
A színészet délibáb-művészet: az életet játsza az életnek. Épp ezért minden más művészetnél hatásosabb.
*
Az író élete is csak: lábnyom, amit az utánajövők eltapodnak.