"Szép ma az éj!" - Szép", - felelte ő.
És elfogyott a szó az ajkamon.
Pedig belől a forró reszkető
gyerekszív zúgott, mint a cimbalom.
Zúgott és zengett. Kábultam belé!
De nyelvem ezt a pár szót nem felé:
"Szeretlek édes lányka égetőn!"
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.
Csak hallgattunk. Az éj is hallgatott.
A holdnak fényes csillag-karavánja
a kék mezőkön némán ballagott.
Ő arra nézett, én meg az arcára.
"Szóljon, - mondá, - melyik a csillaga?"
S én így akartam szólni: "Kis-maga".
De reszkettem: nem volt hozzá erőm.
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.
"Megyek már, - szólt, - mert megszid a mama."
"Én nem bánom, ha megver is apám."
"Öt percig még... " - "Mily rövid éjszaka!"
S a kezét akkor félve megfogám.
"Mariska!" - sugtam forrón, elhalón.
Ő hozzám hajolt lágyan, biztatón,
S én átöleltem akkor vakmerőn...
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.