Nem is híttuk, mégis eljött,
Valóban ez szép volt tőle,
Megérdemli, hogy versecskét
Irjak a tiszteletére.
Tehát hozott Isten, ujév!
Örülök, hogy viszontlátlak;
Épen jókor érkezél meg:
Temetésére apádnak.
Cseppet sem volt kár érette,
Vén volt már az istenadta,
A mi haja el nem hullt is,
Megfehérült, mint a vatta.
Egy jó szót sem hagyott hátra,
Kifosztották mindenébül:
Egy szalmazsák, melyen meghalt,
Maradt csak rád örökségül.
Ezzel pedig nem sokra mégy,
A hol annyi kéz nyul feléd,
Hogy bizony nagy dolgot mivelsz,
Ha kielégíted felét.
Ajándékod minden ember
Kiváncsian lesi, várja;
Hadd lám tehát, mi jót hoztál
Számunkra a szűrujjába?
Ajándékod egy kis remény,
Majd kevesebb a semminél;
Eredj, eredj, haragszom rád,
Te sem vagy jobb a többinél!
Boldogult uradatatyád is
Ép ugy köszöntött be, mint te:
Szép jövendő reményével
Szeget-zugot telehintve.
Alig vártuk, hogy az idő
E reménymagot kiköltse!
Ki is kelt, de csalódás lett
Fanyar, keserű gyümölcse.
… No de se baj! Elmult eső…
Őseid már sirban vannak.
Csak te légy majd jobb apádnál:
Hozz jó kedvet a magyarnak!
És ha majd távozni készülsz,
Nyugalomra költözendő:
Kérni fogunk: hogy maradj csak,
Nem kell nekünk uj esztendő!