Fájdalmas arcú, tettető Madonnám,
Kiről epedve annyiszor daloltam,
S akitől csókot sohasem raboltam,
A te emléked elszállott ma hozzám.
Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy figyeltem víg hegedűhangra,
Hallgattam némán, búsan, elmerűlten...
Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sűrű nehéz köd fogta át a lelkem, -
Szívemre lelni nem tudok azóta!
De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta, -
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...