Hogyha hallom, a szépség kacér
S hódolatra vágyik szűntelen,
Érzéketlen szívének legott
Hogy több rabja s fénye több legyen:
Rád emlékezem, óh drága nő,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök,
Szépségedre hogyha gondolok.
Hogyha hallom: gőgös az erény
S büszkén nézi azt, ki vétkezett,
Jégkebellel, könyrületlenül,
Mint egy isten a világ felett:
Rád emlékezem, óh drága nő,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök
Erényedre hogyha gondolok.
Óh de érzem, e világon a
Költő árva hang puszták felett,
Sorsa, hogy vérző tövisfüzért
Hordjon átkos homloka felett;
Rád emlékezem, óh drága nő,
S életemre búsan gondolok. - -
Óh, ki mindent megcáfolsz, miért,
Mért ez egyet meg nem cáfolod?