Mikor méhecskék zsibongással,
Királynéjok lassú zúgással
Mézeiket virágokból
Hordják sietve, gyors szárnyakkal,
Mézzel terhelt nehéz lábakkal,
Részt vévén a vígságokból,
Ha valaki megháborítja
És mérgét haragra indítja
S mindjárt kíván bosszúállást,
Addig egyik is meg nem szűnik
És eszéből ki nem is tűnik,
Míg nem adja a tromfolást.
Ílyen az ékes Pindust járó,
Ezt bizonyítja maga Máro,
Hogy aki ellene járúl,
Róla ha bánat rá hárúl,
Aztat el nem szenvedheti,
S bánat szívét nem sebheti.