„Csak az szerencsés a ki jó.” Thalia ezt
Szintúgy, tanítja, mint Melpomene;
De ő nem mennydörög midőn tanít,
De ö, ha vétünk, mérges skorpiókkal
Nem ostorozza lelkeinket:
Szelíd kezekkel vonsz tisztünk felé,
A nyájas oktató! s int és tüzel,
Hogy féljük Nemesist, a hajthatatlant,
A szent természet s tarsasági rend
Törvényinek nagy őrét, bosszulóját.
Thalia nem csábító s a midőn itt
Tetsző ecsettel fest egy nem gonosz
De gyenge vétkest, tudja mit mivel.
Nektek beszél itt egy regét, ti jobbak,
Kik a mi rút, pirúltok tenni, de
Nem úgy azt a mi rossz, ha szép, ha kedve
Lássátok itten, mit tesz botlani.