A kilencvenes évek elején történt, egy uzsonnázó társaságban a nők elevenségéről volt szó. Pósa elővette az óráját:
- Fogadjunk, - mondotta, - hogy nincs olyan nő, aki öt percet tudjon hallgatni.
A társaságban vagy két nő volt jelen. Valamennyien vállalkoztak a hallgatásra. De egyszercsak megszólal az egyik:
- De unalmas ötlet!
- Találjon ki mást! - mondta a másik.
- Írjanak inkább az emlékkönyvbe, - szólt a háziasszony.
Így rendre megszegték a hallgatást. Csak egy fiatal nő, Tábori Róbert írónak a felesége állotta meg a próbát.
Pósa mingyárt be is írta az emlékkönyvbe:
- Ezennel bizonyítom, hogy amit még soha nő nem cselekedett, Tábori Róbertné öt percen át hallgatott.
Tábori Róbert átvette a tollat s alája írta:
Életem legboldogabb öt percét Pósa Lajosnak köszönhetem.
(Talán fölösleges megjegyeznem, hogy Táboriné jóságos szelíd asszony volt, s boldogan élt a férjével.)