Enyhén, miként az esti szellet,
Zephyr könnyűded szárnyain,
Mint a bájló rózsás lehellet
Knidos szent myrtusárnyain,
Lebeng dalod, gyöngy philoméla,
Köszöntvén a májusreget;
Költőd, ki sérei közt aléla,
Enyhűlten szívja éneked;
S körűlíhletve szellemedtől
Lágy érzetekben olvadoz,
Elszenderítő symphoniedtől
Ringattatik szent vágyihoz.
Merengvén a múltnak vidámján
Édenre hat tekintete:
Ki hallja a dalt, mely az imádt lyány
Rubínajkáról reszkete.
S keblébe hull az ideálnak
Hol eltűnt mennyit éldeli,
Aranyreggé mosolygva válnak
Könyűkben elfolyt éjjeli.
Így kelt a tenger szép leánya
Mindenható bűbájival.
Midőn nyugat szellője hánya
Könnyű hullámot szárnyival.
Favón aetherkarjára dőlve
Kéjlett Syrének hangjain,
S kilépe fennyen tündökölve
Kypros örök virányain.