Hogy egy kicsi bajtól mindjárt nem ijed meg,
Régi jó törvénye magyar természetnek:
De orvost hivatni, csak ha utolján van,
Ez se jó ám, ahol így van általában.
Csak az olyan népnél, amely műveletlen,
Részesül az orvos kevés tiszteletben.
Bizonyságát látjuk művelt országokban,
Mennyivel nagyobb a hírük, számuk ottan.
Szomorú valóság, hogy a halál ellen
Soha nem lel védszert az emberi szellem.
Sok esetben mégis segit a tudomány,
De nem a világot csaló kuruzsló ám.
Ez csak úgy tapogat a teljes sötétben;
Kaparászgat, mint a vak tyúk a szeméten.
De kinek kezében tudomány fáklyája,
Az utat csak mégis jobban eltalálja.
Azért hát azt mondom, hogy legkiváltképpen
Hevenyszerü lázas belső betegségben,
Mely hamar elmérgül s azután halált hoz:
Jobb eleve orvost hivatni a házhoz.
Legjobb elkerülni minden betegséget,
Akkor aztán nem kell fújni, mi nem éget.
Szegénynek, gazdagnak az egészség drága,
Jó, ha megtanulja, mi van ártalmára.
Italnak legjobb a semleges hideg víz,
Ha utad valamely ásványfürdőre visz,
Vagy ez s amaz híres borvizet árulják,
Divat ezt most inni minden évszakon át:
Vigyázz, huzamosan ne igyál belőle,
Ha egészséges vagy, beteg lehetsz tőle.
Mert ez nem közömbös, ez vagy árt, vagy használ;
Betegnek orvosság, épnek lehet halál.
A sós hajtó vizek jók a májbajosnak,
Tisztátlan gyomorból régi kórt kimosnak,
Mint a kéményseprő minden bajt kikotor,
Étvágyra kap tőle idült náthás gyomor,
Vérszegénynek vasas vizek sokat érnek,
De veszedelmesek tüzes telivérnek.
Ennek vége nagy baj, gutaütés lehet,
Vagy ami még rosszabb, tébolydába vezet.
Mindenekelőtt hát meg kell állapítni,
Hogy a beteg testben mi légyen a bibi,
Csak azután kezdődjék az ásványvízkúra,
Nem pedig csak inni derüre-borúra.
Ne igyad az igen hideg bort, se vizet,
Mert bizony megbánod, ha nekem nem hiszed.
Ha kivált mozgástól föl vagy melegedve,
Tüdőlobot vagy bélhurutot kapsz egybe.
Ha gyors munka közben nagy a szomjuságod,
Ihatol, csak ne hagyd abba a munkádat,
De sőt inkább folytasd rögtön sörényebben,
Maradjon tüdőd az előbbi melegben.