Örömversek Prof. Budai Ésaiás úrhoz,
midőn 1794-ben a kűlső országi akadémiákról,
mint meghívott professor, lejött
I. ének
Nem számlálják olyan vágyással
A két pólus alá szorúlt
Hosszas éjszakába borúlt
Halandók az órát egymással;
Hogy az a nyájasabb nap
Jőjjön valahára,
Melyben süssön a víg nap
Mosolygó súgára:
Sem a téli bőrbe őltözött,
Gyenge tejét szopott csira
Nem vágy zefir csókjaira
Úgy a hideg göröngyök között;
Hogy kertjében a szép Flóra
Ápolgató kézzel
Egyengesse mosolygóra
S tőltse tele mézzel:
Admet nyájától Apolljokat
Nem várták úgy tanítványi
S árván kesergő leányi,
Sírva vervén bágyadt lantjokat:
Mint amiként esdeklének
Eddig az óráig
Fiai e kis Tempének
Hozzád Göttingáig.
II. ének
Most már kedves személyednek
Enyhítő látására
Minden szívek megélednek,
Indúlnak víg nótára;
Ezt az öröm hármaztatja,
Tarka szárnyát csattogtatja,
Csepeg róla ambrózia s nepente,
Mellyel vídám ábrázatját kikente.
Peng e kis hely múzsáinak
Édesen rezgő lantja,
Minden húrja Budainak
Kedves nevét pattantja;
Zeng az öröm, zeng a vivát,
Míg az öröm, míg a vivát
A szíveknek érzésibe szakadnak
S egy édes sóhajtáson elszunnyadnak.
III. ének
Élj vígan, nagy lélek! érdemeddel,
Anyai kezén a csendes bóldogságnak.
Járjon a dicsőség nagy neveddel
Szegeletein mindenütt a világnak,
Szállj az egek csillagira a Hónorral,
Állj ide a nagy lelkek kapuiba sorral.
Majd a hír
A mély sír
Omlásai közt érdemed megtartja,
Könnyekkel
S énekkel
Hálálja Duna, Tisza partja!