Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem néznél tükörbe,
Mondanám, hogy jó sem vagy talán,
Hogyha nem néznél szívedbe.
És ha tükröd s szűd dacára még
Nem tudod, mi szép, mi jó vagy,
Én sem mondom el, mert bájad így
Öntudatlan kétszer oly nagy.
Mondanám, hogy lelkem nem szeret,
Mit mosolygsz - óh, hallga, hallga!
Hadd maradjon szíveinknek ez
Nyilvánságos drága titka!
Boldogíts csak, boldogíts tovább,
És ne tudd - elég ha sejted,
Mint a gyöngyház, oly önkénytelen
Kedvem gyöngyeit ha termed!
Ah, de balga én, ha tőled is
Rejtem, üdvöm mért fecsegni ki?
Vagy nem-é fél boldogságom az,
Hogy nem tudja senki, senki?
Hadd ragyogjon, aki azt hiszi,
Hogy csak irigyelve boldog,
Én homályos csendben élvezek
A lány keblén és mosolygok.