Nincs elefántcsont, s arany
Mennyezetek házamba nem ragyognak:
És himetti szálakat
Nem tartnak a vég Áfrikába vágott
Oszlopok: sem Attalus
Kastélyja nem szállott reám bitangúl:
Sem lakóni bíborom
Nem fondogálják érdemes clienták.l
Ámde hű szívem s folyó
Elmém vagyon: s vágyik reám, szegényre,
Sok nagy úr. A mennyeken
S tehetős barátomon nagyobb javaknak
Kedviért nem zsarlok én,
Elég szerencsés lőn az egy Szabínnal.
Tolja a nap a napot,
S új holdjaink sietve fogydogálnak.
És te a márványokat
Holtod felé vágattatod: s felejtvén
Sírodat, kastélyt rakatsz:
S a Báji zajgó tengereknek arrább
Csúcsosítod partjait;
Nem vagy talán a szárazon elég dúzs!
Sőt mi! a szomszéd mezők
Mesgyéit elszántattatod, s fukarként
A cliensid főldjein
Túl lépel: a férj hitvesével együtt,
Házi istenit s cudar
Magzatjait keblébe tartva, elfut.
Mégse nyér a gazdag úr
Dicsőbb lakást a bényelő pokolnak
Meghatárzott véginél.
Mit vágysz nagyobbra? Egyaránt bevészi
A kegyes főld a szegényt
És a királyfit. Lám, az Orkus őrje
A ravasz Prometheust
Nem hozta pénzért vissza. Ő a kényes
Tantalust és gyermekit
Fogságba tartja; ő a sok bajokból
Végre megfáradt szegényt,
Vagy kéri, vagy nem kéri, megnyugotja.