E tisztán tündöklő - - reggelének
Szájamból buzog ki illy tisztelő ének:
Az Úr, aki midőn fárasztjuk az eget
Kérésünkkel, reánk bőv áldást csepeget,
Az, aki egyedűl az igaznak bére,
Légyen életednek örökös vezére.
És minthogy itt ollyan tengeren eveznek
Mindenek, amellyben sok százan elvesznek,
Mivel a felhőkig felnőtt habok között
Lappangó kőszálba hajójok ütközött,
Míg néked két kezed a zajos tengeri
Habok közt a kórmányt két kézzel tekeri,
Tiltsa a szeleket, mellyek kirontanak
Hellyekből s halomnyi habokat hajtanak.
És ha mosolyog ránk ma az öröm ege,
De hólnap megdördűl a bú mord fellege.
Aki ma az öröm könnyeit öntözi,
Holnap gyászruháját jajgatva őltözi.
Az Úr tehát, aki életünk reményje,
Légyen életednek fogyhatatlan fényje.
Engedjen éltednek, kívánom evégett,
Sokáig terjedő, nestori vénséget.
Végre, ha nyugtató órádat eléred,
Adják meg az egek megérdemlett béred.