Kiben az Célia feredésének módját írja meg, annak felette
penig termetéről, maga viseléséről és szépségéről is szól
1 Csudálván egy ferdőt, ki felette nagy gőzt magában eresztene,
Ferdős okát mondja: Ez – úgymond – nem csuda, mert Célia ül benne,
Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén, füsti menne.
2 Mint az kevély páva verőfényen hogyha kiterjeszti sátorát,
Mint égen szivárván sok színben horgadván jelent esőre órát,
Célia oly frisen, újforma sok színben mégyen táncban szaporát.
3 Mint nap szép homállyal fejér felhő által verőfényét terjeszti,
Oly gyenge világgal vékony fátyol által haja színét ereszti,
Célia béfedvén, s mellyén tündökölvén drága gyémántkereszti.
4 Támadtakor napnak, mint holdnak, csillagnak hogy enyészik világa,
Úgy menyek-szüzeknek, mint az szép füveknek, vész szépsége virága,
Mihent közikben kél Célia, azkinél égnek nincs szebb csillaga.