I.
Kisasszonyom, kihez egykor
Kamaszodó szívvel s korban
Írtam ama csicsés, zengő,
Pályanyertes verseket:
El sem hinné, hogy azóta
Már a negyvenötnél tartok,
Bizony, már a negyvenötnél,
Negyvennégy már elhagyott.
De akinél mostan tartok,
Egészen más, mint a többi,
Alkonyattól él, miként én
S neki most van negyvenöt.
Kisasszonyom, el sem hinné,
Hogy különben vallásos hölgy,
Mindég bánja, hogyha megcsal
S kereszt van - a kapuján.
II.
Ha nyári szellő leng körültem
S a város alszik, mint a bunda,
Hol mostanában annyit ültem,
Megyek ismét az orfeumba.
Ha önök tudnak kombinálni,
Sejtik, kiért esé meg szűm dér:
Negyvenötödik ideálom,
Fenti kegyes hölgy, brettli-tündér.
III.
Míg ő táncol s én iszom,
Nem mulat sem ő, sem én,
De mulat a garnizon.
Hogyha közibünk lelép,
Mindahányan csak vagyunk,
Mind esengjük a kegyét.
Ám ő nem vad, nem bizon,
Sajnos, nem tapasztalám ─
De tudja a garnizon.
IV.
Kisasszonyom, kihez egykor
Verset írtam, nem is hinné,
Hogy a negyvenötödiknél
Cudar a poéta-sors.
Már ilyenkor verset írni
Kellmetlen, sőt unalmas,
Már-már hízni kezd az ember
S tőkepénzes álma van.
Mert bár szép is a poézis ─
Azért tartok negyvenötnél,
Mert a lant a tőkepénzzel
Konkurrálni sohse bírt...