Messze estem, oh lyánykám, beszédes
Szemeidnek szép sugáritól...
(Szemeidből jóság és vidámság,
E kedves két égi gyermek szól.)
Messze estem tőled, oh, te szép lyány.
Te aranyba foglalt drágakő!
De a nap, hol majd elédbe állok,
Ez a nagy nap nemsokára jő.
Nagy lesz e nap, sorsomat határzó,
Mint Waterloo Napoleonét.
Még király vagyok... kevélyen hordom
Koronámat, a fényes reményt.
Oh, de mi lesz éltem, ha fejemről
Porba hull e drága korona?
Mi lesz akkor éltem?... fájdalomnak
Oceánján a Szentilona.