Csak fél magyar hold az én kertem,
De nagyobb, mint a nagyvilág!
Mert munkám verejtékén vettem,
Mindenegy fáját én ültettem,
S itt nékem nyílik minden szál virág.
Ha hajszolt lelkem bánat szántja
És felhő húz át sorsomon:
Kapálok, ások, ágakat nyesek.
Hozzám szólnak a szőlők, egresek.
A drága kert meghitt orvosom.
Ha négyezer szál tulipánom
A nagy út mellett fölnevet
S bíbor-harangjuk széltől hajladoz:
Ügy érzem én, Isten hangja hoz
Felém sebet gyógyító ünnepet.
Ha rám nevet az érett alma,
A barack, körte és a többiek:
Szakítok egyet s szaladok vele,
Megosztom véled életem fele
S a szívünket az öröm tölti meg.
A kettőnk kincse ez a drága kert
S a kert végén a napsütött tanya!
Mit nékem város, pompa, fény, zene,
Százszínű zajnak botló üteme,
Mikor a kis kert vár engem haza!