Más tárogasson maeoni kürtöket
Alcid s Pelídesz isteni tettein,
Fellengjen a dircéi harsány
Hattyu szerént az Olymptetőken:
Én itt, az elzárt béke homályain,
Itt, e romános Tempe vidámain
Öntöm ki szívem gerjedelmét
Szocrat ölébe Anacreonnal.
Ki tudja méltán festeni a huszárt
S bús arczulatját harczai közt, midőn
A megzavart renden keresztül ─
Rontja magát dühödött haraggal?
Ki tudja méltán írni az öklelő
Hajdú vivását, a mikor a lovast
Dárdája szórja, s mennykövek közt
A meredek falat ostromolja?
Múzám mosolygóbb tájakon andalog,
A csendes erdő boltjaiban szeret
Víg lantja zengni, s rettegéssel
Néz az erős hadak Istenére.
A csergedő vízpartokon énekel
Vídám enyelgést s gyenge szerelmeket,
S tőled, tetőled, szép Melissza,
Kér koszorút epedő ajakkal.
Édes jutalmam verseimért te légy!
Tűzz egy virágszált barna hajam közé:
Nem kell borostyán, nem, kiáltó
Pároszi kő nyugovó poromra.