Jól tudom én azt, hogy a fájdalom vak.
Mégis szemembe köny hiába gyűl.
Könyek között is érzem : bánatomnak
Én vagyok oka egyesegyedűl.
Beismerem, bánom minden hibámat,
A világot ne érje semmi vád.
«Te vagy a bűnös!” ─ jajdul föl a bánat─
«A mérges kígyót magad ápolád.»
A boldogságot meg nem érdemeltem.
Gyarlóság kísért minden utamon.
De részem a bünhödésből kivettem,
Hibáimnál több tán a bánatom.
Harag helyett könyezve átölelném
S szeretni tudnám üldözőimet...
A legnagyobb kínt is viselve békén
Ne tudja lelkem, mi a gyűlölet.