Az élet terhe, búja, átka
Csupán csak néhány szívbe szállott
S titánjai e nagy keservnek
Mind vékony dongájú titánok,
A szemük örök szemrehányás,
A szívük örök temetés,
Szomjúhoznak egész világért
S enyhítő percük de kevés!...
Lányt s koszorút szomjaz a lelkük,
Amíg szent, ifjú tűzbe lángol:
A koszorú zizegve száll szét,
Bús szánalom üzen a lánytól.
Letépi mind durván az élet,
Mi ifjú szívükben nyitott,
A halálnak ők jegyzik őket:
Az üres liljom Margitok...
Aztán temetnek egyre, mindig,
Csak lázvágyaik nőnek egyre
S aztán szivük lassan megérik
Az utolsó jaj-üzenetre.
Vajon ott lenn szebb lesz az álmuk,
Vagy béke rájuk ott se vár?...
...Így törnek szét az ifjú lantok:
Be kár érettük, óh, be kár...