Itt, Párisban söpörte hozzám
Bolond szeszélye a Tavasznak,
Itt, Párisban, ahol a szivek
Májusban is havaznak.
Piros rózsás volt a kalapja
(Dalolta volna Farkas Imre
S így lett volna e nő alkalmas
Emlékezésre, rímre).
Különben pedig öreg nő volt,
Kit tápláltak fényes emlékek.
Minden szeretője elszaladt:
Utca, vendéglő, Élet.
Valamikor magyar grófot vádolt,
Ki elhagyta és elfeledte.
Nem a gróf pénzét ─ esküdözött,
Ő a grófot szerette.
Hitetlenül is hittem néki,
Szomorú végzetét sirattam.
Jó szót s olykor egy-egy aranyat
Néki könnyelműn adtam.
Nem kértem érte semmit, semmit
S úgy néztem e hanyatló nőre,
Mint példázó, nagy valakire:
A Sorsra és Jövőre.
Csókolt, örült Párisban egykor
Egy magyar gróf, gazdag és pesti
S csókja árát egy koldus magyar
Most Párisban törleszti.