Gyermek vagyok bár, mégis jól tudom,
Mi a legszentebb a föld kerekén,
S hogy e szentségen akként függni kell,
Miként a gyermek anyja kebelén.
Igy csüggök rajtad, igy szeretlek én,
Magyar hazám, kedves magyar hazám!
Büszkén vallom be, hogy fiad vagyok,
S áldom a sorsot, hogy te vagy anyám!
S ha egykor majd kinőttek szárnyaim,
S észszel, erővel munkálni tudok,
Minden tettem egy áldozat legyen
Oltárodon, mit javadért hozok.
Mig csak az észnek egy szikrája ég
Fejemben, mint az éji fénybogár,
Hazámnak égjen, oltárzsámolyán,
Hiven virrasztó szerény mécssugár.
És mig erővel győzi két karom,
— Mint szegény hangya morzsalékait —
Kőt kőre hordok és igy emelem
Szentegyházadnak ékes falait.
S te élni fogsz, hazám, igy élni fogsz
Hü gyermekid ápolnak tégedet,
Kik, mint apáik, készek javadért
Örömmel adni vért és életet!