Ím itt a sir, szent mindkettőnk előtt az,
Ládd, érzeményünk hol találkozott.
Sírunk közösen ormán, jőjj, leányka,
S szent lesz könnyünk, mely együtt foly ki ott,
S ha nő virág, mi majd megismerendjük,
Hogy egyesült könnyből keletkezett,
Mint a megnyugvás, mely szintén föléled
Híven megosztott fájdalmunk felett.
S szent lesz szivünknek ez édes keserve,
Mint a hideg, de tiszta őszi nap,
Hogy a virág sem sejti meg, miként csak
Halotti csók az, melyet tőle kap.
S ha szűm halottjai közt angyalul lész,
Örülni fognak, jól tudom, neked
S elégedett ha léssz te is helyeddel,
Ez árva szív leginkább az lehet.