Laura, még ingó kegyelmed
Tiszta szívemhez hajólt,
S alva tartott szép szerelmed:
Boldogabb nálam, ki vólt?
Jaj, de bezzeg elfutának
Régi kedves napjaim,
Búra, gyászra változának
Tűneményes álmaim.
Érzem: a leányi elme
Nyári árnyékként kereng,
Hogyha más nyalánk szerelme,
Mint Zefir, körűlte leng.
Néked is, szép rózsaszálam,
(Szád s szemed tagadja bár)
Kedvesebb kezd lenni nálam
Egy enyelgő lepke már.
Karja könnyű, csókja édes -
Ah, ne higyj! bizony megejt:
Máshoz áll el a negédes,
Öszvecsúfol s elfelejt.
Én pedig, mintsem szavamban
Tégedet csúfoljalak;
Szánlak inkább és magamban
Megbocsátok, gyöngyalak!