Egy ablaka lesz a szobámnak
És arcomon ezer redő
S száz lépésre a temető.
Kis temető a falu alján,
Olyan szelíd s mégis merész:
Holdas éjen szemembe néz.
Hajnalig bámulunk egymásra
S olykor a lelkem is remeg:
Jaj, a temető közeleg.
Engem is visznek titkos szárnyak
S már azt sem tudom, hogy vagyok,
Hogy élek-e? S a Hold ragyog.
Alszik a falu, én virrasztok,
Nézem, nézem a temetőt:
Itt van az ablakom előtt.
Síró, rettegő félálomban
Ezerszer is megkérdem én:
Én szállok, vagy ő jön felém?