Amint a Bosporus Európát mossa,
Másfelől Ázsia partjait csapdossa,
Itt büszke habjai dicsekedve folynak
Kevély fala alatt Konstancinápolynak.
Régi szépségének pompás dűledéki
Borzasztó árnyékot bocsátanak néki.
A roppant templomok, úgy látszik, kérkednek,
Nevével a bennek lakó Muhamednek,
Amelyekbe sok szent bőgéseket halla
Az ezekben igen gyönyörködő Alla.
Örűl, hogy nagy nevét a felhőkre hányja
Talpig zőld selyembe fénylő muzulmánja.
S könyörűlvén hozzá esdeklő táborán,
Szentebb lesz az ilyet ígérő Alkorán.
Óh, eszére, óh mely sűrű felhőt vona
A szentség színével bémázolt babona!
Ti is itt állotok, kőszálnyi mecsetek,
Melyek a fellegek közé rejtettetek!
Hegyes tetőtöknek aranyozott holdja
Fényével az égi holdak számát toldja.
A tágas utcákon sok veres selyembe
Őltözött törökök találkoznak szembe,
Kevélyen ugratják az arabs paripát,
Szíván ázsiai dohánnyal tőlt pipát.
Súgározik lován gazdag brilliántja,
Az olcsó aranyat megvetéssel szántja.
Itt megyen egy dáma, de irígy fátyola
Minden szépségeket tőlünk elpakola.
Jer, Múzsám, láthatunk majd eleget szembe,
Ha bémegyünk ama firhangos hárembe.
Ez olyan magazin, vagy inkább kalitka,
Amelyben csirippol a szultánnak titka,
Oly templomsekrestye, melyben a szultánnak
Erőt, egészséget sok százan kivánnak,
És ha érkezése hallatik Szelimnek,
Sokszáz előkontyú turbékol egy hímnek.
Mikor exerpálni akar unalmába,
Bémegyen e dáma-bibliothékába,
Hol sok ázsiai pergamen membránák
Író pennájának megnyílni kivánnak.
De menjünk ki, Múzsám, mert majd a császárnak
Daktilust éneklő múzsáihoz zárnak,
A szemfűl heréltek utánunk zúdúlnak,
Jer, fussunk, hagyjuk el kapuit Stámbulnak.