A fény sem az? De oh mi az tehát,
Ha még a fény sem az? Ha még az is
Csak oly hiú bér, mint a melyeket,
Magát elvesztve, hajház a pulya?
Nekem pedig csak ő az egy bálványom;
S mindig csak ő volt és mindig csak ő lesz.
Azt, a ki nem lel érdemet magában
S maga által nem ragyoghat, kapja fel,
Midőn a dévaj lélek szállja meg,
Gyötrő porából a bohó szerencse,
Hadd legyen Mídász – Mídász! Ő aranynyal
Bővelkedik: jó észszel én. Ez áron
Megvenni mindig rettegém fülét.
Már akkor a midőn szelíd atyám
Még gyönge gyermekét, ölébe zárt,
S tornácza füstös képeinél kevély
Gyönyörködéssel álla meg velem,
Nem az dagasztá mellemet, hogy Urk
Vagy Muytha volt nememnek törzsöke,
S Abától vettem én is származásom;
Nem az, hogy ők e táj elsői közt
S megyéjök fényesb polczain ültenek;
S hintójokat hat czifra ló voná,
S gyakor vendéggel töltek asztalaik,
S más holmi, melynek Torzsai tudna örűlni
Hanem hogy átkot nem vontak magokra;
S közöttök. egy sem lett fondorkodással,
Nem egy is álnokúl kullogva nagy.