(midőn azt Lisznyaynak adá.)
Kis bokrétám gyöngyvirágból,
Félig feslett rózsaszálból
Édes illatot kinek adj ?
Kinek nyiljál, kinél hervadj?
És a csermely igy susogott:
„Énnekem add a virágot;
Habjaimon hordozgatom,
Lágy hullámon elringatom."
S a nap küld esdő sugarat:
„ A virágot énnekem add;
Hő keblemre pihentetem,
Sugarammal ölelgetem."
És a csalogány igy szóla :
„Enyim legyen a bokréta;
Mondok reá oly éneket,
A minőt még ajk nem zengett."
Bokrétám nem a sugáré,
Sem a zengő kis madáré.
Nem adhatom a pataknak,
Másnak szántani én azt, — másnak !
Nyájasabb ő a pataknál,
Szive melegebb a napnál,
És a mi a dalt illeti,
Szebbet nem énekel senki.
Csalogányról van egy dala,
Melyről nem tudhatni, hogy a
Csalogány zengé-e róla,
Vagy ő azt a csalogányra?
Kis bokrétám gyöngyvirágból,
Félig feslett rózsaszálból,
Édes illatot neki adj,
Neki nyiljál, nála hervadj.