A virágos tabi réten
Két leány megy az ösvényen.
Fönn az égen pacsirta szól;
harmatos még a mező;
a nap úgy kél, mint egy széttárt
szép nagy arany-legyező.
S amint mennek, mendegélnek,
beszélgetnek, nevetgélnek.
Az egyik szól: - Van-e neked?
Másik felel: - Nincs még, nincsen.
S mosolyogva, elpirulva
mondja még: - Majd ád az Isten.
- Hát teneked? - Nekem sincsen.
- Megmondhatod... - Bizonyisten?
- Isten engem: köztünk marad.
- Hát az Ádi. - Dömjén Ádám?
- Búcsú óta minden este
a diófa alatt vár rám.
S hogy ezt mondta dalra gyujta.
Ringatózva vígan fújta.
A másik meg fölsóhajtott:
- Klári, ne eztet a vígat;
inkább valami szép csendest,
valami szép szomorúat.