Mivel nem lehetek barátim ölében,
Kikkel mulatoztam Bakony közepében,
Vegyétek helyettem bágyodt verseimet,
S ezekből lássátok magyar hivségemet.
Ti a kies erdők laktok árnyékában,
Hol árva gerlice piheg fájdalmában;
S hol Diánnának kevély haragjából
Akteonnak szarvak nőttek homlokából,
Ott hallyátok fujni a csendes szeleket,
Kacagjátok meleg házban a teleket,
Mellyek, ha felülnek jeges fellegekre,
Fehér fátyolt vonnak epres hegyetekre.
Szép magánosságtok lebeg hallgatásban,
Hol a sziv érezhet, s gyakran sohajtásban
Fejezheti magát, melly a kék egekre
Mint villám; ugy röpül s száll kedves szivekre.
Szóltok, tudom, néha Nelson mátkájával,
Kit a nagy Mármontel fest ékes tollával,
S könyveztek Ágisnak igaz fájdalmára,
Tekéntvén Spártának leomlott falára!
Melly édes mulatság egy ember szivének,
Midőn rendét láttya más történetének,
Kit a balszerencse felvévén szárnyára,
Száz sohajtás után tesz le révpartyára!
Kártigám szultánnak nyögött rabságában,
Énekelvén buját hárfája szavában,
S a szunnyasztó éjjel hiv setétségében
Könyvével öntözte virágit kertyében!
A szép Adelhaid Savoj hegyeiben,
Mellyeknek szüntelen hó függ teteiben,
Figyelmezett Fonros gyászos hobojára,
Melly pihegve felelt szive fájdalmára!
Mennyit nem szenvedett Telemak uttyában,
Keresvén Ulyssest Trójának hamvában,
S egy tündér Nimfának gyulladván tüzétől,
Hogy futott Mentorral Cyprus szigettyétől?
Barátim! ezeket borostyán kuttyánál
Olvasván, csergéssel folyó forrásánál,
Emlékezzetek meg magyar társotokról,
Ki holtig le nem mond hiv barátságtokról.