Fekete szemü szép hölgyecske
Röpülhetnék csak mint a fecske,
Még ma szállanék szemed' láttára
Ablakod' rostélyozatjára.
'S addig dudolnám énekem',
Míg megszánván esdekletem',
Rejtekecskédbe befogadnál,
'S öledbe nyugvó helyet adnál.
Nem kellene nékem bugocska,
Hogy engemet benne tarts fogva,
Mert bátor elűznél mellőled,
Én el nem röpülnék tetőled.
Délben asztalodra röppennék,
Étkes vidám vendéged lennék,
Megcsípegetném falatodat,
Serlegedből innám borodat.
Ha mikor leülnél rokkádra,
Felszállanék annak gombjára,
'S olly búsan nyögném énekemet,
Hogy könyűt hullatna szép szemed.
Estve ugyan, ha álom nyomna,
Elrejteznék ágykárpitodba;
De még hajnal előtt jó reggel
Felköltnélek víg csörgésemmel.
Oh ki volna boldogabb mint én,
Titkos kecseid' szemlélhetvén!
És ha klárisszád' csókolhatnám,
Béla is irígyen nézne rám.
Jaj! de mint az árva gilicze,
Úgy bujdosom én mostan nyögve;
Mert sebes szárnyaim nincsenek,
Kik szép Margitomhoz vigyenek.
András alatt, vérző buzogánnyal,
Vívok minden nap a' pogánnyal,
Annak drágalátos véreért,
Értem 's érted a' ki onta vért.
És mikor karom a csalmákat
Úgy aprítja mint a' torzsákat
Így kiáltom-fel Jézusomhoz:
Vígy, urunk! egykor Margitomhoz!
'S ím tisztulni látom az eget,
'S rám a' nap szép súgárt ereget
Jelengetvén, hogy nemsokára
Visszaviszen isten Tornára.