Kiköltözött azoknak
Az ész kabak fejekből,
Kik vízbe telhetetlen
Lúdnak való torokkal
A bort merik gyalázni.
A bort! az éltető bort!
A bort! ama nagy Isten
Képére alkotódott
Bölcs ember oktatóját.
Be messze elfajultak
Noé atyánk eszétől,
Ki a töméntelen víz
Peshedt nyomát azonnal
Borfával ülteté be.
Áldott emlékezetben
Maradjon én elöttem,
Mert én ha rá botolnék
Száraz porára, tüstént
Jó borral önteném meg.
Héj, kár gyalázni a bort!
Hiszen ha a garadra
Felöntök én, ki nállam
Az ég alatt vitézebb?
A legnagyobb vezér sem
Furfangol oly manővert,
Mint a fejembe készül.
Elbújhat a világnak
Minden mihaszna bölcse,
Ha néha kótyogóson
A fizikába vágok
Vagy astronómizálok.
Forog nekem nap és föld,
Sőt a sut is megindúl. -
Ha én amúgy busáson
A torkomat megöntöm:
Hozzám jöhetsz tanúlni
Bízvást akármi nyelvet;
Úgy tudok beszélni,
Hogy egy igaz teremtés
Sem érti e világon.
Ha a fejem nem ollyan,
Amint magam szeretném,
Egyszerre fínumabb észt
Tudok belé locsolni.
Rebelliót ha érzek
Belső monarchiámba:
Egy jó palack-kommandó
Lecsendesíti tüstént.
Ki a király, ha én nem!
Héj, kár gyalázni a bort!