Izenget már valahára
A párosság istene,
Hogy már az ember ágyára
Egy emberné illene.
Nem soká él a halandó,
A jó szerencse múlandó,
Házasodni kellene.
Már a nádat elvetettem,
Melyen véled, hajdani
Gyermekkorunkban, szerettem
Fel s alá lovaglani.
Alkudni kén a lyányokkal,
Akik szótalan bábjokkal
Elúntak már játszani.
Érzem, hogy egy nagy hízakja
Van szívemnek félfelől;
De ki lesz, aki bérakja
Azt a hízakot belől?
Több leány van, mint pillangó,
Válogathatni, de bangó,
Aki nézgél csak elől.
Egynek tetszik szép formája,
Másnak deli termete,
Annak mézes-mázos szája,
Ennek jó természete.
Én is közlöm hát, barátom,
Milyen lesz az én sajátom
Erkőlcse s tekintete.